A hang
Sok-sok évvel
ezelőtt történt az alábbi eset.
Drága
Nagyszüleimhez utaztam autóval Szolnokra. Ragyogó napos
időben gyorsan haladtam. Már a Monorierdő
előtti felüljárónál jártam. Előttem
lassan baktatott valaki, személy vagy teherautó lehetett, nem
emlékszem. Csak azt tudom, hogy még a
felüljáró előtt meg akartam előzni.
Hátranéztem és miután senkit
nem láttam, indexszeltem és már húzódtam
volna ki balra, amikor meghallottam azt a figyelmeztetést: „Ne
menj!”
A múló
évek sem halványították el bennem ezt az
élmény! Mintegy újra és újra
lejátszott videofelvétel hangja és képei. „Ne
menj!” – mondták. S bár az index folyamatosan
kattogott, én mégsem előztem, hanem újra a visszapillantó
tükörbe néztem. Egy autó közeledett és
száguldott el mellettem olyan sebességgel, hogy ha én
mégis előzök, bizonyára sem belőlem, sem az
előttem araszolóból nem maradt volna más, csak
néhány roncsdarab.
A „hang”
– rögtön tudtam kinek a hangja –, akkor megmentette az
életem. Az idő múlásával, ahogyan a
szívem egyre jobban kinyitottam Isten felé, úgy
élesedett a „hallásom” is Istenben.
Ma már
számtalan hasonló élményt őrizve, hiszem
és remélem, hogy sorsom, életem
irányítójává vált az Úr
– hangja!
„Akinek van
füle a hallásra, az hallja meg!” (Lk
8,8)
Aszódi Mária