A
rózsafüzér erejének megtapasztalása
életemben
Szeretném
saját élményem elmondásával is
megerősíteni a rózsafüzér és a
Szűzanya különleges segítő erejét és
belé vetett szilárd hitemet, tanúságot akarok tenni
erről itt és most...
Fiatal házasok
voltunk, amikor 1949 elején politikai okokból
bebörtönözték a férjemet. Tehetetlenül
álltam az események előtt, mert akkoriban mást nem
lehetett tenni. Első gyermekemet vártam és
mérhetetlenül kétségbe voltam esve, mit tegyek, mit
tehetek egyáltalán, hiszen még a helyet sem tudtam, ahol
férjemet kereshetem.
Egy szó, mint
száz, a hit és a bizalom nem jön magától
és azonnal. Meg kell szenvedni, sírni kell érte, a
fájdalom mélységeibe kell süllyedni
és viselni kell a keresztre feszítettséget. Akkor, lassan
feldereng a bizalom, a „hátha tud segíteni valaki”.
Szinte
„magától” kínálkozik a Michelangelo
által megfestett mennyből lecsüngő
rózsafüzér. Bele lehet kapaszkodni. És ott van egy
kéz, azt is meg lehet ragadni és szorítani, egyre jobban
szorítani.
Öt év telt
el. Szinte naponta jártam ki Máriaremetére,
a rózsafüzéremet pedig teljes bizalommal felakasztottam a
kegytemplom akkor még hozzáférhető
fájára, legyen ott helyettem akkor is, ha én nem vagyok.
Szakadatlan imáim egyesültek Franciaországban
lévő anyósom és sorstársaim imáival.
Végül, öt év után a rejtett recski tábor
megszűnt, a férjem túlélte a
haláltábort és hazajött. Kilenc hónap
múlva megszületett az egyik kislányom, akit a „hála”
gyermekeként Mária Erzsébet Annának neveztünk
el. A második kislánynál is ragaszkodtam
Máriához, azért kapta a Marianna Dóra nevet.
Bármi is
történt azután Máriába vetett szilárd
hitem megmaradt, tudom, hogy vigyáz a világban szerteszét
szóródott családomra, legyenek már az égben
vagy még a földön.
Ne felejtsd el,
Testvérem, „Mária mindig segít, minden
időben”
Görgey Edit