Szent
Mihály segít
Öt gyermekes
családapaként sokszor megtapasztalom, hogy a gyermekek
lefektetése után időnként felsír
valamelyikük. Hol csak nyöszörög, hol komoly
sírásra zendít.
Minden alkalommal azt
mérlegeltük, be kell-e mennünk, vagy visszaalszik az, aki
rosszat álmodott. Ha bementünk, akkor a parketta
recsegés miatt kezdtek forgolódni a többiek. Sokat
gondolkoztam azon, hogy milyen jó megoldást lehetne
kitalálni. Rájöttem, hogy itt valami rossz éri a
gyermekemet, hiszen csak ezért sírhat fel, így az Istent
kell segítségül hívnom. Ő az esetek
túlnyomó többségében teremtményein
keresztül segít, tehát akkor a leghatalmasabb, legerősebb
teremtményhez kell forduljak, hogy ő
intézkedjen az Isten nevében. A Sátán elleni
küzdelem leghatalmasabb vezére Szent Mihály arkangyal.
XXIII. Leo pápa a XX. századra írta a szép,
tömör Szent Mihály imát, melyet ma is lehetne minden
szentmise végén mondanunk (több templomban
újból mondják a szentmisék végén).
Ezen gondolatok
után megszületett az elhatározás, hogy amennyiben
felsír egyik vagy másik gyermekem, Szent Mihály
segítségét kérem. XXIII. Leo pápa
imáját szoktam elmondani. Aztán saját szavaimmal is
imádkozom. Csodálatos eredménye van! Amikor komolyan tudok
elmerülni ebben az imában, megállva a pillanatnyi
tevékenységemben, vagy felébredve
alvásomból, általában az ima közepe
táján el szokott hallgatni a gyermek és
újból béke és nyugalom van. Ilyenkor
hálát adok az Úrnak az Ő
jótéteményeiért és békével,
örömmel telt szívvel cselekszem vagy
alszom tovább.
Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a
küzdelemben,
a Sátán gonosz kísértése
ellen légy oltalmunk.
Esedezve
kérjük, parancsoljon neki az Isten.
Te
pedig mennyei seregek vezére,
a Sátánt és a többi gonosz
szellemet,
akik a lelkek vesztére
körüljárnak a világban,
Isten
erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Amen.